Oktatás

sorompo_torokszentmiklosi_1n

Az agrártárca intézményei a FLORA Konzorciumot kérték fel

A kazah tanulmányok elkészítése kapcsán a sajtóban megjelent hírekre a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. elnökeként Horváth László, tiszteletbeli kazah konzul a következőket tartja fontosnak kiemelni: Az agrártárca intézményei a FLORA Konzorciumot kérték fel a tanulmányok elkészítésére. A FLORA Konzorciumot öt magyar kutató intézmény illetve vállalat hozta létre 2012-ben. A FLORA Konzorcium tagjai: a konzorciumvezető Törökszentmiklósi Mezőgazdasági…

bagddy

Szolidárisak vagyunk Bagdy Emőke emeritus professzor asszonnyal

 Az őt ért méltánytalan és több szempontból is megalapozatlan támadással szemben szolidárisak vagyunk Bagdy Emőke emeritus professzor asszonnyal. Bagdy Emőke egyetem pszichológiai intézetét, tanszékét alapította illetve vezette, kezdeményezője volt a szupervízió hazai meghonosításának, alapító vezetőjeként működött a Magyar Szupervizorok Társaságának, elindította és támogatta a KRE mentálhigiénés szakirányú képzését. Ma is a klinikai pszichológia, illetve a…

rajk-laszlo-szakkollegium

A Rajk László Szakkollégium Alapítvány közleménye

Idén is 10 tehetséges, rászoruló diák felsőoktatási tanulmányait teszik lehetővé a Corvinus Egyetem hallgatói. A Budapesti Corvinus Egyetem Rajk László Szakkollégiuma által létrehozott Szabó Kálmán Tehetségprogram már a negyedik évfolyamát vette fel az elmúlt hetekben. A program az első és második évfolyamon 7, a harmadikon és negyediken egyaránt 10 tehetséges, de rászoruló középiskolás számára biztosít…

elte

Ütközik a hivatásetikával, ha egy orvos hamis igazolást ad ki

 A négy orvosképző egyetem vezetése nem ért egyet azzal, hogy egy orvos megalapozott egészségügyi indok nélkül orvosi igazolást ad ki. Az orvosképzés során a szakmai követelmények, a törvényi kötelezettségek és az orvosi hivatásetika megtartására tanítjuk a hallgatóinkat. Aki ezt nyíltan megszegi, az az orvosi hivatás iránti társadalmi bizalmat rombolja. A budapesti, a debreceni, a pécsi…

hatvan

Felsőoktatással erősít Hatvan

Villamosmérnöki alapképzés, valamint nemzetközi gazdálkodási felsőoktatási szakképzés indul szeptembertől Hatvanban. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági Egyetemmel működik együtt a város. A szakokra már lehet jelentkezni a felvi.hu oldalon az általános felvételi eljárás keretében. Hatvan az ország két kiemelt felsőoktatási intézményével a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel és a Budapesti Gazdasági…

sumeg

Közösségi főiskola indul Sümegen

Idén szeptemberben indul Sümegen a budapesti Wekerle Sándor üzleti főiskola közgazdász alapképzéseihez kapcsolódó média szakos felsőfokú oktatás. 2016. októberétől pedig kereskedelmi, turisztikai és marketing alapképzések is elérhetők lesznek a Balaton-felvidéki kisvárosban. Ez lesz az egyik első olyan, ún.  közösségi főiskola, amely az új felsőoktatási törvény alapján nyitja meg kapuit Magyarországon. A hazai gyakorlatban teljesen új…

mezohegyes

Pedagógusnapi ünnepség Mezőhegyesen

Kell az elismerés,kell a szeretet!” Az alábbi gondolatot egy arab filozófus hagyta ránk:”Keress olyan mestert, akinek szelleme világos, tudása nagy és szíve jó.” Ez a gondolat röviden összefoglalja mindazokat a tulajdonságokat, amelyek a pedagógust pedagógussá teszik. Ebből is látszik, hogy milyen nehéz mesterség, milyen komoly feladat, milyen életre szóló a pedagógus pálya – mutatott rá…

APDSC DIGITAL CAMERA

Új időszámítás a harsányi oktatásban

Jeles esemény helyszíne volt a harsányi iskola tornaterme 2011. október 7-én. Az óvoda 25 éve nyitotta meg kapuit, s az általános iskola Munkácsy utcai épületében is 25 éve kezdődött meg az oktatás. A jubileumi rendezvény keretein belül ünnepelhettük a bővített, felújított és akadálymentesített intézmény átadását is. A műsort a Hunyadi Majorett tánca után Szabó Gergely,…